Csak annyit, hogy mint már mondtam, nem lehet "szabadulni" a kortársaidtól. Délután befutott egy spanyol, aki három napig az emeletes ágyban alattam aludt. Kb. 60 éves, állandóan mosolyog, és ha meglát, meglapogat :). De ami a lényeg a legelső szava három napja, amikor az ágyban ültem és próbáltam kitalálni, hogy hogy is hívjak a helyet, ahol vagyok, szóval merengetem, és erre ő mit kérdezett? Todos buen? "Minden jó?" Majdnem leestem az ágyról. De hát ez én vagyok spanyol öregkoromban! Kedves ember. Na ő jött meg, és két német, akivel Estellában laktam, meg egy francia, akivel mindig előzgetjük egymást, meg egy olasz nő, aki egy szót sem tud más nyelven, ezért kommunikációnk a Tutto bene, illetve a helységnevek elismételgetésére szűkül. De itt vannak!!!
Holnap van Szent Jakab napja (persze már írtam), itt a templom előtt öltönyös férfiak őrzik bent a templomban felvirágozott Jakab szobrot, amit valószínűleg körmeneten megsétáltatnak.
Hát így!
Az ember akkor sincs egyedül, ha egyedül van. Még a Marson is egy ember, aki az emberiséget képviseli. Itt jó ez. Otthon pedig? Megpróbálunk minél több embert kiszorítani az életünkből. Mintha egy ringben lennénk. Persze ennek is megvan az oka!!!
Na még ennyi volt.
Ha lehet holnap, ha nem, akkor adandó alkalommal.
Ui: állítólag holnap minden zárva, de a zarándokoknak nem kell félniük, mert mindenhova meghívjak őket.
Azért én vettem kenyeret, hátha nyulak és pockok közé keveredem.
Ölel benneteket:
L
2007. július 24., kedd
Fromista
A város nevéről mindig egy sajt jut eszembe!
Na ma Spanyolhonban is meleg volt. Rekkenő. Még jó, hogy 12-re megérkeztem, itt az még délelőtt, kb. 3-kor van agyrohasztó hőség.
Az út lassú és kedves. A mesetá-t úgy kell elképzelni, mint egy rosszul összerakott parkettát, ahol bizonyos sorok egy szinttel megsüllyedtek, a többi meg a helyén van. Tíz kilométernyi egyenes utak, néha fa nélkül. Mégis szépnek mondhatom.
A Camino feléhez ékrezem holnap, és azt kell mondanom, mostanra kezdenek lenyugodni a hullámok, amit otthonról hoz az ember. Mint egy húr, ami kicseng, és szép lassan csak a fülben maradnak meg a hangok, felhangok. Mostanra nyugszik meg az ember. Máson is ezt láttam, kivéve egy nőt, aki elkergetett egy helyi bácsikát az úton, aki csak egy aláírást akart kérni kis kockás jegyzetfüzetébe, aztán ugyanaz a nő egy nagy kerekes kútból "kikerekezte" a vizet, de mivel az nem jött azonnal, otthagyta, elrohant, én meg csak ott álltam, a hátam mögött meg megeredt a víz. Hát neki még van mit lenyugodnia.
Csak annyit akarok mondani, hogy most van először, hogy csupa idegennel alszom, szinte mindenki tovább ment egy Poblacion nevű helyre, de én nem akartam, elég volt 25 km is. És ettől eszembe jutott, hogy bizony mennyire kötődünk másokhoz, még azok is hiányoznak, akiket egy napja ismerünk, hiszen az egy nappal több, mint a semmi.
De, és erre most kellett rájönnöm, ez nem számít, mert itt is vannak emberek, itt is mosolyognak rád. Egy amerikai pár van mellettem, kértem tőlük olvasni valót, mert egy rongyos National Geographic-on kívül most nincs semmim. És drágák voltak, adtak: egy spanyol nyelvű prospektust, Santiagoról. Mindegy, a szándék a lényeg.
Meg az, hogy rájöjjön az ember, hogy a másik kétlábú ugyanazokat érzi, ugyanúgy fáj a lába, ugyanúgy fél és általában ugyanattól. Annyira egyformák vagyunk, csak mi nem akarjuk észrevenni ezt!!!
Minden jó! (sokan hülyének néznek, ha ezt mondom, de az az ő bajuk, ha nekik minden rossz, ha csak vadásszák a jó pillanatok az életükben, mint egy vadász, akinek se puskája se szeme, hát csak keseregjenek annyit, amennyit akarnak. Sajnálom őket! De erről majd később!)
Ölellek benneteket:
L
a sajtból
Ui: holnap Szent Jakab ünnepe van, annak a Jakabnak, akinek az útját járom! Vicces!
Na ma Spanyolhonban is meleg volt. Rekkenő. Még jó, hogy 12-re megérkeztem, itt az még délelőtt, kb. 3-kor van agyrohasztó hőség.
Az út lassú és kedves. A mesetá-t úgy kell elképzelni, mint egy rosszul összerakott parkettát, ahol bizonyos sorok egy szinttel megsüllyedtek, a többi meg a helyén van. Tíz kilométernyi egyenes utak, néha fa nélkül. Mégis szépnek mondhatom.
A Camino feléhez ékrezem holnap, és azt kell mondanom, mostanra kezdenek lenyugodni a hullámok, amit otthonról hoz az ember. Mint egy húr, ami kicseng, és szép lassan csak a fülben maradnak meg a hangok, felhangok. Mostanra nyugszik meg az ember. Máson is ezt láttam, kivéve egy nőt, aki elkergetett egy helyi bácsikát az úton, aki csak egy aláírást akart kérni kis kockás jegyzetfüzetébe, aztán ugyanaz a nő egy nagy kerekes kútból "kikerekezte" a vizet, de mivel az nem jött azonnal, otthagyta, elrohant, én meg csak ott álltam, a hátam mögött meg megeredt a víz. Hát neki még van mit lenyugodnia.
Csak annyit akarok mondani, hogy most van először, hogy csupa idegennel alszom, szinte mindenki tovább ment egy Poblacion nevű helyre, de én nem akartam, elég volt 25 km is. És ettől eszembe jutott, hogy bizony mennyire kötődünk másokhoz, még azok is hiányoznak, akiket egy napja ismerünk, hiszen az egy nappal több, mint a semmi.
De, és erre most kellett rájönnöm, ez nem számít, mert itt is vannak emberek, itt is mosolyognak rád. Egy amerikai pár van mellettem, kértem tőlük olvasni valót, mert egy rongyos National Geographic-on kívül most nincs semmim. És drágák voltak, adtak: egy spanyol nyelvű prospektust, Santiagoról. Mindegy, a szándék a lényeg.
Meg az, hogy rájöjjön az ember, hogy a másik kétlábú ugyanazokat érzi, ugyanúgy fáj a lába, ugyanúgy fél és általában ugyanattól. Annyira egyformák vagyunk, csak mi nem akarjuk észrevenni ezt!!!
Minden jó! (sokan hülyének néznek, ha ezt mondom, de az az ő bajuk, ha nekik minden rossz, ha csak vadásszák a jó pillanatok az életükben, mint egy vadász, akinek se puskája se szeme, hát csak keseregjenek annyit, amennyit akarnak. Sajnálom őket! De erről majd később!)
Ölellek benneteket:
L
a sajtból
Ui: holnap Szent Jakab ünnepe van, annak a Jakabnak, akinek az útját járom! Vicces!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)