Kicsit úgy érzem magam, mint azok az emberek, akik egy régi simerőssel találkoznak évtizedek múlva. Milyen lesz? Olyan amilyenre emlékszem? Vagy egészen más? Az Utat ismerem. Elég sok társán jártam. És azt is tudom, hogy valahol minden út egyforma, mint ahogy minden ember egyforma. Ami az emberekben különböző, éppen az teszi őket különlegessé. Az anyag azonos, de a forma mégis más. Ez teszi széppé, izgalmassá, sötétté, jóvá és rosszá a világot. Hát ez az Út is ilyen. Az utat magát ismerem, de Ezt az Utat még nem.
Az ismeretelen teszi széppé és izgalmassá a jövőt. A nem-tudás hajt előre a tudás felké, hogy aztán újra nem-tudás váljon belőle.
Ettől haladunk, ettől válik értelmessé annyi értelmetlennek tűnő dolog.
Hamarosan utazok.
Sokan nem tudják miért mennek el oda. Sokan tudják, de mégis mást találnak, mint amit elképzeltek. A változás formája lényegtelen. Csak egy dolog a fontos, hogy várjunk valamit a jövőtől.
Mert éppen várkozásunk hozza létre azt.
Az életet és a jövőt úgy (is) elképzelem néha, mint egy hatalmas, egymásba nyíló, zárt ajtajú szobákkal teli kastélyt: Életünk első pillanatától, hol lassan, hol gyorsan szobáról szobára, teremről teremre vándorolunk. Eleinte szüleink nyitják ki nekünk a mindig soron követekező ajtót, aztán magunk próbálkuzunk, vagy másokat kérünk meg rá. Amit sokan nem tudnak, erről a misztikus, izgalmas épületről az az, hogy minden egyes soron követekző szobát mi találjuk ki magunknak. A mi elvárásaink, gondolataink, kívánságaink és (fontos) félelmeink bútorozzák be, tapétázzák ki, melegítik fel, hűtik le, élelmezik fel, vagy pusztítják ki azt a termet, folyosót kamrát, étkezőt, báltermet vagy cselédszobát, aminek az ajtaját aztán kinyitjuk, és amibe aztán belépünk. Vannak olyan termek, (csillárosak, vagy éppen plafontól padlóig ablakosak) amikből sok ezer ajtó nyílik. A sok ezer ajtó mögött sok ezer szoba húzódik meg formálatlanul, arra várva, hogy mi alakítsuk őket aztán valósággá, mi bútorozzuk be úgy, ahogy akarjuk. Ezek között az ajtók között vannak olyanok, amik csodás szobákat rejtenek, olyan termeket, ahol nagyobb lépésekben lehet előre haladni.
Én a Caminótól ezt várom. És mivel ezt várom, ezt is kapom majd. De a forma? Mi módon, mikor, hogyan? Azt nem tudom. A jövő előjoga, hogy meghatározza a formát.
Most ott állok egy Camino nevű ajtó előtt, és éppen "bútorozom": beleteszek egy csomó meglátást, sok sok élményt, bölcsességet, erőt, (ami sok sok teremre elég lesz a jövőben) és még sok mindnent...
Akit érdekel elmondom, mit találtam bent.
Én izgulok és nagyon várom!!
Üdv, az úton!
L
