Melide 2.

Szóval a Bizalom.
Amikor van hitünk, és el tudjuk képzelni a célunkat és az életünket és tudjuk, hogy mindez meghatároz minket, a világunkat, az életünket, akkor lassan elkezdünk így élni. De, és mindig van egy "de", jönnek rossz napok, és problémák és nehézségek. És ilyenkor annyira nehéz hinni. És akkor elkeseredünk, és sokszor abbahagyjuk azt, amit eddig tettünk elkezdünk egy másik rajzot, másik célt élni, feladjuk az eredetit, mert hirtelen úgy érezzük, hogy semmi sem úgy van, ahogy az előbb volt. Hogy kilátástalan minden. (Jó hír, hogy ezt mindenki érzi sokszor, nincs kivétel). Ám, ha bízunk benne, hogy mindez okkal van, ha bízunk abban, hogy mindez nem véletlenül történik, nos akkor bízunk az életben, az útban, a célban.
A hit a gondolkodásnak kell, a léleknek kell a bizalom, az az érzés, hogy minden rendben van, hogy bármi, ami történik, az okkal történik. Régi példám erre a kenyérsütés. Amikor kenyeret sütünk, akkor összeállítjuk a tésztát, megkelesztjük és betesszük a sütőbe, és... és bízunk abban, hogy ez meg is fog sülni. Ez a bizalom kell az élethez. Ha nem bízunk, és percenként kinyitjuk a sütőt, akkor az kihűl, és jó esetben is vacak kenyér lesz belőle. Nem nyitogathatjuk ki percenként. Ezek a kétségek. De ha valóban jó kenyeret akarunk, akkor bizony bíznunk kell abban, hogy meg fog sülni. Nélkülünk is. Ez a bizalom. Bízni a sütőben, ha már begyújtottuk. A Bizalom végülis elengedés. A kétségeink elengedése! A félelmeink elengedése. És ez sokat számít, mert abban a pillanatban sok-sok akadály elhárul, hirtelen gyorsabban fognak történni a dolgok. Olyan, mintha egy erdőben akarnánk futni, és hirtelen kivágnák az összes fát, és ki is aszfaltoznák az utat. A bizalom nem más, mint megfordítani a világot magunkban. Nem könnyű, de ha egyszer megvan.... :)
A keresztény kultúrkörben élvén keresztény példát hozok: Jézus mondja, mikor halálán van: Uram a kezedbe ajánlom a lelkem. Hát ez a bizalom. Amikor, bár minden rossz, mégis hisz. Ez a könnyűség. A hit lehet merev, lehet harcias, kemény és sok kétséggel teli, de mindezt meglágyítja a bizalom, az átengedés, a "tedd, amit akarsz". Miért kell ez? Nem kell. Abszolúte fölösleges, annak, aki szeret idegeskedni, akinek jó, ha feszült, aki élvezi, hogy évekkel korábbi döntésein aggódik még mindig, hogy jó volt-e vagy rossz. De akinek ez nem hiányzik, annak ajánlom.
Mi kell hozzá. Felfogni, hogy a dolgok mögött több minden van, mint azt első pillantásra gondolnánk. Hogy a világ sokkal, de sokkal gazdagabb, mint amennyi hirtelen látszik belőle.
Itt a Caminón ez elég jól látszik. Miért? Mert itt tiszta minden, nincsenek zavaró tényezők. Az otthoni világ nagyon bonyolult, túl sok benne a hatás, a kétség, a teendő, a zaj, de itt mindez hiányzik, és így egyszerűbben látszik a bonyolultság, a végtelen összetettség.
Amit az ember kis idő multán felfedez itt, az az, hogy ha kérsz valamit, azt általában megkapod. Rövid időn belül. "Kérjetek és megadatik" ismerős nem? Tényleg. Ha hulla fáradt vagy, és kéne egy szállás, de tudod, hogy ebben a faluban nincs, akkor kiderül, hogy nyitottak egyet. Ha éhes vagy, akkor a következő sarkon ül valaki, aki nem tudja hova tenni a kajáját és odaadja neked. Ha Internet kell, akkor a tyúkszaros falu kocsmájában, ahol a WC is pottyantós, ott lesz egy terminál. Ha gondolsz valakire, az jelentkezik, e-mailt ír vagy egyszerűen megjelenik. Ha félsz a kutyáktól szembe jön vagy öt. Ha nem tudod, merre menj, mert nincs jel az úton, felbukkan egy parasztember, és szó szerint elkísér oda, ahova akarod.... Innen kb. 10 órán át tudnám sorolni ezeket az élményeket. Ezek nem kitalációk, mindig és minden esetben, minden nap tucatszám történik meg. Persze otthon is, de ki hall meg egy suttogást az üvöltő hangorkánban? Arra figyelni kell nagyon, és akkor talán. De otthon erre nincs szemünk, fülünk! Bárcsak lenne! Mondjuk lehet... (erről később). Szóval a Camino ezt megtanítja. Szinte azonnal. Az út szépsége, hogy ez itt természetes. Ha valaki azt mondaná, hogy ez véletlen, akkor azt mondom igen az, de mivel annyiszor fordul elő, és annyira különösen, sokszor kísértetiesen pontosan, éppen a megfelelő helyen és éppen a megfelelő időben, hogy ez a "véletlen" bizony gyakoribb, mint a nem véletlen, és ennek következtében inkább hívnám törvényszerűségnek. Az legálabb hosszabb szó. Nincsenek véletlenek. Ez itt kiderül. Csak gondolkodás van, kérés, érzések, célok és hit van, és a világ valahogy (már említettem) igazodik mindehhez.
De miért?
Ez itt a nagy kérdés, mióta az ember tapossa a földet és érzi, hogy a lelke, a gondolkodása, nem lehet csupán azért, hogy ne unatkozzon egyedül, ha éppen nincs a közelben senki.

"Sok minden van földön, égen..."
De mi?
Óhatatlanul felvetődik a kérdés, mégis hogyan van ez így megszerkesztve, mégis miért és minek köszönhetően működik az ember élete így, ahogy. Hol vannak azok a láthatatlan szálak, amik mentén mindez mozgásba lendül?
A válasz bizony elég döntő lehet mindenki életében, mert ezen múlik, hogy miként viszi tovább az életét és teszi a hétköznapjait egymásra téglaként, amiből aztán a végén kiderül, hogy milyen házat alkotott magának.

A kérdés, mint olyan, elég egyszerűen megfogalmazható: vannak a világon olyan erők, törvényszerűségek, amik a háttérben a megfigyelés felszíne fölött és alatt munkálkodnak, vagy sem? Metafizikai vagy szín tiszta fizikai világban élünk?
Van Isten vagy nincs Isten?

A válasz, mint minden esetben, itt is megbújik a kérdésben. Csak ki kell hámozni.
Akit érdekel, annak leírom majd, hogy én mit hámoztam ki. Számomra igen érdekes volt, és még mindig az. Mert ebből kiindulva mérhetetlen lehetőségeket kaptam további gondolatok átgondolására.

De lejárt az 1 euróm, így majd asszem holnap írok róla.

Ölel mindenkit:
L

Ui: aki elrugaszkodottnak, túlzottan elmélkedőnek, vagy esetleg kaotikusnak tartja ezeket az utolsó leveleket, az nyugodtan hagyja ki. Tényleg. Nem akarok senkit terhelni az elég egyoldalú meglátásaimmal. Annál többet ér mindenki saját gondolata! Akit érdekel, az olvassa még, vagy 2-3 napig.

Ui2: előre csak annyit (nem bírtam ki), hogy a világ pont olyan, mint amilyennek gondoljuk. Pont olyan!!! Tőlünk függ, hogy mit teszünk bele. De hogy ez miért van így? Mert a világ így van megszerkesztve. Ilyen egyszerű. Csak ki kell használni.

Melide 1.

Hát elindultam, de úgy, hogy "kényszerítettem" magam az ágyban maradásra. Amikor mindenki csomagol, meg zörög, meg indul, egészen nehéz nekem nem ezt tenni. Utoljára ilyet egy birkacsordánál láttam, amikor az egyik meg a másik szép lassan elindult, aztán a többi ha akart, ha nem, szinte muszáj volt mennie. Itt is ez a helyzet: húz a tömeg. De azért ellenálltam. És ezután elkezdtem lődörögni, szó szerint poroszkáltam, de még így sem lehetett két-három embert elhagyni, mert akkor meg kellett volna állnom.
Az egyik tanulság ebből, hogy mivel most engem hagyott el mindenki, hirtelen megéreztem azt, amit, mint elhagyó eddig sosem, azt, hogy nem biztos, hogy az a másik azért megy lassan, mert nem tudna gyorsan menni, mert kövér vagy hülye (bár mondjuk ilyet kétségtelenül láttam) vagy puhány, vagy egy napja kezdte és így fáj mindene. Nem! Én magamat kívülről látva, azt a rémisztő sebességet, amivel szó szerint totyogtam az úton, pont úgy nézhettem ki, mint egy igazi kocacaminós, aki már majdnem egy teljes órája járja az utat, és már most elege van ez egészből. Magamra mégúgy nem írhattam ki, hogy most csak 13 km-t gyaloglok, és így nem kell sietnem, és hogy San Jean-ban kezdtem és tegnap gyorsabb voltam ám.... Persze ha kiírtam volna, akkor még nagyobb idióta lettem volna, mint egyébként. Jó volt átlátni. Holnap megint ez lesz, mert kb. 12km vár rám. Az első voltam a szálláson, de legnagyobb meglepetésemre 11-re már lettünk vagy húszan. Most már tele van a kert. Meg jó, hogy nem vittem túlzásba a lassúságot.

Reggel mindenesetre volt időm nyugisan tűnődni.
A bizalomnál hagytuk abba. Azt hiszem a bizalom maga az elfogadás. Ha egy kisbabát nézünk, nem tud nem bízni az anyjában. A bizalom nem más, mint a dolgok, a világ dolgainak elfogadása és megfogadása. A bizalom kicsit olyan, mint egy felülemelkedés a képből. Ha nézzük az Escher képet (hála Gergőnek, aki a hozzászólásban belinkelte a képet, KÖSZÖNET!!!), akkor a bizalom, az, hogy a kép létezik, hogy tényleg két kéz van, hogy a két kéz felülről nézve tényleg rajzolja egymást. Amikor a képen vagyunk, síkban, két dimenzióban, akkor nem látunk ki a képből. A bizalom az, hogy ha felülről néznénk rá, ha képesek lennénk, akkor azt látnánk, amit látunk. Nem láthatjuk, de bízunk benne. Bíznunk kell, mert egyébként nem ér az egész semmit. A freskót úgy festik, hogy felállványozzák a plafonig a teret, majd a festő felmegy, és elkezdi a részleteket festeni, akkora kezeket és lábakat és egyéb testrészeket, amik akár tízszer nagyobbak nála. Nem látja az eredményt, egy "kottát" és a saját tehetségét, tudását követi és bízik abban, hogy amikor majd lemegy, amikor már nem tud hozzányúlni a plafonhoz, és lebontják az állványt, akkor az lesz ott fent, amit odafestett.
Így megy ez a mi életünkkel is. Ha nincs bizalom, akkor kétkedés van, ha kétkedés van, akkor éppen saját tetteinket, hitünket, döntéseinket hiusítjuk meg. Amikor az ember kiugrik egy repülőből ejtőernyővel (még nem tettem, de szeretném :) ) akkor az elrugaszkodás előtt még meggondolhatja magát, kétségei lehetnek, félhet, de amikor kiugrik, akkor már nincs más választása, az ugrás pillanatában bízni kezd, hogy minden rendben, hogy túléli, hogy az, aki összehajtogatta az ernyőt, az tudta mit tesz. Ez a bizalom. A döntésekbe vetett hit, az a nem-tudás csak érzet, hogy a dolgok rendben vannak. Miért kell ez? Mert nélküle minden döntés, minden lépés minden cselekedet félés lesz, kétkedés, rettegés, hogy vajh jó-e, amit teszünk. Ez sokszor meghiusítja magát a döntést is, a cselekvést magát. Amikor el akarunk jutni egy városba (Compostella pl.) és van egy térképünk, akkor felülről látjuk a tájat. És megnyugszunk, hogy igen, az a város jó helyen van, és én benne vagyok, és 4 km és egy másik jön. De az életünkben nincsenek ilyen térképek, vagyis vannak, de mi nem nézhetünk rájuk, mert ahhoz felül kellene emelkednünk magunkból, és azt nem lehet. Ezért aztán hisszük azt, hogy van ilyen térkép és bízunk benne, hogy mi a jó helyen vagyunk. Ez nem önbecsapás, még mielőtt valaki ezt gondolná, ez egyszerűen valaminek a tudása, és egy lelki béke ahhoz, hogy ne kelljen kétkedni, hogy a döntéseink, az ugrás előtt, ne legyenek félelemmel telik, hogy a cél felé megyünk.
Ez a bizalom, de egy kicsit ennél is több...

Folyt köv. ha lesz apróm és beengednek az albergébe....