Puente La Reina

Hát Ronchevallesból elindulva elértünk Larasoanaba, ahol minden jó volt. Mint mindig. Főztem egy kis csapatnak (8). Örültek.
A táj (eredetileg taj szám hehe), változatos, mint egy somlói galuska. Soha nem lehet tudni, mikor jön egy hegynyi piskóta, vagy csoki darab. (Pedig nem is vagyok éhes). Szántókat, legelőket kerülget az ember. Jószerivel egész nap. Jól esik nézni az életet. Mert az ottaniaknak mindez hétköznap. Az is az, hogy a szembejövő vándorra ráköszönnek, vagy mosolyognak. Ha mást nem, ezt meg kell tanulni tőluk, a mosolygást, azt, hogy tisztelik ki is vagy és mit is csinálsz. Felemelő érzés, hogy egy senkiként, csupán azért, mert gyalogolsz, tisztelnek. (Aki ott énekel a kórusban x éve- legalább annyi tiszteletet érdemel és semmi mást nem! Ettől leszünk jobbak.) Az út szélén üvöltöző öregember árul botot, meg kér jelvényt (magyar kitűzőt) magának. Egy másik lakókocsival várja a hegyről leereszkedő, félhalott vándort, és ingyen ad teát, kávét vizet!!! Ez is a Camino.
Ma Larasoanaból úgy beszéltük meg, hogy Cizur Minorban alszunk, de én valahogy gyorsabb voltam. Pamplonában reggel volt a bikafuttatás, (8kor) én kilencre értem oda. A parkban az utcán fehér ruhás (baszk), piros kendős emberek fetrengenek, a belváros utcái szó szerint vastagon eregetik magukból a bor, húgy, sör, hányás, bikaszar szagot. A legtöbb vendéglőben még 9-kor állt a bál és látszott, hogy nem most kezdték, hanem tegnap. Érdekes. Nem kimondottan spirituális hangulat. Mindazonáltal jó volt látni az ember másik oldalát. Mindenki népviseletben volt, még a taxis is. Azért nem maradtam volna túl sokat. Szóval tovább mentem, és kb. 9:30-ra ott voltam Cizurban és... nem bírtam várni. Hát kicsit tovább mentem, úgy 40 km-t. Fárasztó volt.
Amit valóban mondani akarok, az a következő: mindegy mit teszel, ha azt meggyőződésből teszed, jól teszed. (Legalábbis a te életed szempontjából). Érdekes, hogy kötődni kezdtem azokhoz, akiket alig két napja ismertem meg. Ilyen az ember. Nem bír meglenni társ nélkül. Akkor érzi embernek magát, ha valakihez képest ember tud lenni. Én most elszakítottam ezt a szálat, tulajdonképpen nem is akaratból (így jött) és tessék: az úton találkoztam Dirkkel, aki minden elmesélt a családjáról, (hegynek felfele) aztán találkoztam egy magyar parasztemberrel, aki ingben-gatyában, régi hátizsákkal és kezében egy hatalmas hálózsákkal vándorolt, úgy, hogy néha eltette a zsákot a hátizsákba, de ilyenkor meg a fekete kardigánját a nyakába kötötte (100 fok volt ma). Puentében kezdte úgy, hogy Pamplonáig jutott el repülővel és busszal, majd onnan!!!!! busszal és autóstoppal ment el a Pireneusok másik oldalára, szemben a vándorokkal, hogy ő is gyalog indulhasson újra. Kiszállt a stopból, aztán megfordult és elindult oda, ahonnan éppen az előbb érkezett.
A lényeg: bárhová mész, bármit teszel, ha nyitott vagy, ha várod az újat és nem a régivel törődsz, akkor kapsz is újat, érdekeset, szépet, kedveset, felemelőt. De ehhez el kell engedni a régit. Ha abban maradsz, akkor ezt nem kapod meg, persze akkor meg mást kapsz!!! Választás kérdése mit akarunk magunknak, de ha eldöntöttük, akkor biztos, hogy előbb-utóbb meg is kapjuk!
Élvezzétek az életet, mert A: helyettetek nem fogja senki, B: ami elmúlt, azt már nem lehet élvezni. Csak a jelent. Csak azt!!!

Ölel benneteket:
L