Így átfutva, amit írtam, ember legyen a talpán, aki kihámozott belőle valamit. Akinek sikerült, gratula.
Köszönöm mindenkinek a kitartó találgatást. Legalább fejlődött az intuíciótok.
Elnézést, jobban nem ment!
L
2007. július 25., szerda
Carrion de los condes
Félút. Ma a szokottnál is rosszabb az írás, mert itt lekopott a billentyűn a betű.
Szóval!
Ma vicces dolog történt: nem találtam a kiutat a városból. Eldózerolták. Ott álltam és kissé káromkodtam. "Hol vagy?" kérdeztem. De nem volt sehol. Elindultam jobbra. Semmi jel. Balra, semmi. Vissza a kereszteződésbe. Vagy 1 percig álltam. Aztán megfordulok és a városjelző táblán, ott van kiírva: "El camino". Akkora betűkkel, hogy mozgatnom kellett a nyakam, hogy lássam.
Igen néha túl nagy a jel, túl közel van a segítség, hogy láthassuk. Hátra kell lépni, le kell nyugodni.
De amit mondani akarok, az ennél fontosabb:
A jelenről szeretnék beszélni.
Itt egyszerű a dolog: ha elindulsz, elérsz valahova. A lépésekkel. Egyik a másik után. De! Ezeket a lépéseket a jelenben tesszük. Éppen a jelenben. Nem a holnapban, nem öt perc múlva, sem egy másodperc múlva. Itt és most. Így lehet eljutni innen oda, CSAK IGY! Nincs mese. Lépkedni kell.
A jelen van csak. A jövő nem más, mint a lehetséges jelen. Ha a jelenben jobbra fordulsz, a jövőd azzá válik, ami tőled jobbra van. Ha balra, akkor az lesz a jövőd, és így az válik a majdani jeleneddé. Ismét: a jövő, a jelen lehetősége. Mindegyik!
A múlt pedig nem más, mint az elmúlt jelenek összessége, amire múltként gondolsz, de egykor jelen volt.
De ami most van, a JELEN, az a valódi élet. Semmi más. Olyan ez, mint egy fogantyú, amivel az életedet megfoghatod. Csak az itt, és csak a most az a hely és idő, amikor lehetsz, mert a döntéseidet csak itt és most hozhatod meg. Ha nem döntesz, akkor nem döntesz. A jelenben nem döntesz és a jövőd ennek okán semmi lesz. Állni fog, mint a jelened. Itt könnyű: a jelenben kell lépkedni, mert ha nem teszem, akkor nem jutok sehova. De otthon? Otthon sokszor mondjuk, "majd holnap". Ez pedig nem jelent mást mint: soha. Ha itt azt mondanám "majd holnap lépek egyet" akkor eltartana az út pár évig. Nem lehet. Itt és most kell lépni, mert itt és most van rá lehetőség: csak itt és csak most. Ha kimentek és csináltok egy kávét, vagy egy levest, (ezek nem esznek levest!) akkor az a jelen döntése, a jövő pedig a leves lesz, vagy a kávé illatozása. Minden a jelenben születik. Soha nem múltban és még úgysem a jövőben. Aki bármit akar tenni, azt tegye meg most. MOST. Mint ahogy most kell gyalogolni, most kell jobbra vagy balra fordulni.
Ha valaki beteg, akkor minden pillanatban lehetősége van új fordulót tenni, elkanyarodni.
A baj, hogy túlzottan a múltban élünk, mert ragaszkodunk az emlékeinkhez, a beidegződéseinkhez, és ezért nem lépünk. "Majd holnap", jaj ez korábban sem ment stb. De ilyenkor egy helyben járunk: ismételjük a múltat, mintha minduntalan a régi ösvényre lépnénk, ami megint visszavezet ugyanoda. Ám ha felismerjük, hogy most és itt lenni kell, és lépni lehet, ha felismerjük, hogy a jelen lehetőséget ad minden változásra a jövőben, akkor cselekszünk. Akkor megszűnik a félelem a jövőtől. Sokan halogatnak, sokan azt mondják, jaj most nem: ezek bizony a jelent ölik meg.
Olyan ez mintha az élet, az út (már megint) egy varázsdoboz lenne, amin van egy kis nyílás, amin ha akarunk, belenyúlunk és átrendezhetjük benne a dolgokat, úgy ahogy azt akarjuk: ez a jelen. EZ A JELEN! Ha az mondjuk, jaj én eddig sem tudtam, jaj majd holnap, azzal fogjuk szépen és bedugaszoljuk az egyetlen nyílást, az egyetlen lehetőséget, amin keresztül változtathatunk a dolgokon.
Beteg voltál? MOST változtass rajta! Eddig nem ment valami jól, most fordíts rajta, eddig féltél, hagyd abba, valamit el akartál mindig intézni, hát tedd meg, mert a jövő azzá válik, amit ma megteszel, mint a leves meg a kávé.
Ha nem lépkedsz, nem jutsz el sehova, de csak a jelenben lépkedhetsz, csak a jelenben fordulhatsz bármerre.
(Olvassátok el az Arnoldos könyvemet, abban írok erről, bár nincs kiadva, de egyszer csak az is meglesz:))
Ma egy klarissza kolostorban alszom. Csoda hely!
Holnap meg kis helyre megyek, lehet, hogy nem lesz net!
Drága barátaim: bármit meg lehet tenni, bármit el lehet érni, bármit!!!! De azt most kell megtenni, nem holnap nem tegnap, MOST.
Aki ezt felismeri, képes megváltoztatni az életet, képes meggyógyulni, ha akar (higgyétek el, én tudom), képes új utakra eljutni és új napokat látni. Aki pedig a múltban él, és a múlt ösvényeit járja minduntalan, mert nem mer a jelenben cselekedni, az helyben jár, vagy körbe-körbe. Így múlhat el egy élet anélkül, hogy bárhova eljutnánk. Akinek jó annak jó, aki mást akar, annak most kell lépnie. MOST MOST.
Minden jó!!!!
Jó lépkedést!
Ma egy óriás hollanddal (mogorva) és egy törpe thai lánnyal (Belgiumban él) alszom. Velük 9 napja találkoztam Navarretében. Fura pár. A férfi morcosan ül az ágyon és megmondja angolul a nőnek, hogy mit kell csinálni, a nő meg csendben csinálja, aztán ha a férfi kimegy a szobából, akkor meg fesztelenül fecseg. A férfi meg sem akarta mondani, hogy a csaj honnan való. Hát vannak itt alakok.
Ja ma kb. 1 órát egy horvát ferences szerzetessel gyalogoltam. Jó fej. Azt mondta, mikor meghallotta, hogy magyar vagyok (mindenki olasznak néz), hogy "Habsburg tábor".
Na így!
Egyébként mostanában kb. 20-21 km-t megyek 6:15-től, úgy általában 11-re ott vagyok, ahol meg akarok állni. Most itt is meleg van!
Ölel mindenkit:
L
Szóval!
Ma vicces dolog történt: nem találtam a kiutat a városból. Eldózerolták. Ott álltam és kissé káromkodtam. "Hol vagy?" kérdeztem. De nem volt sehol. Elindultam jobbra. Semmi jel. Balra, semmi. Vissza a kereszteződésbe. Vagy 1 percig álltam. Aztán megfordulok és a városjelző táblán, ott van kiírva: "El camino". Akkora betűkkel, hogy mozgatnom kellett a nyakam, hogy lássam.
Igen néha túl nagy a jel, túl közel van a segítség, hogy láthassuk. Hátra kell lépni, le kell nyugodni.
De amit mondani akarok, az ennél fontosabb:
A jelenről szeretnék beszélni.
Itt egyszerű a dolog: ha elindulsz, elérsz valahova. A lépésekkel. Egyik a másik után. De! Ezeket a lépéseket a jelenben tesszük. Éppen a jelenben. Nem a holnapban, nem öt perc múlva, sem egy másodperc múlva. Itt és most. Így lehet eljutni innen oda, CSAK IGY! Nincs mese. Lépkedni kell.
A jelen van csak. A jövő nem más, mint a lehetséges jelen. Ha a jelenben jobbra fordulsz, a jövőd azzá válik, ami tőled jobbra van. Ha balra, akkor az lesz a jövőd, és így az válik a majdani jeleneddé. Ismét: a jövő, a jelen lehetősége. Mindegyik!
A múlt pedig nem más, mint az elmúlt jelenek összessége, amire múltként gondolsz, de egykor jelen volt.
De ami most van, a JELEN, az a valódi élet. Semmi más. Olyan ez, mint egy fogantyú, amivel az életedet megfoghatod. Csak az itt, és csak a most az a hely és idő, amikor lehetsz, mert a döntéseidet csak itt és most hozhatod meg. Ha nem döntesz, akkor nem döntesz. A jelenben nem döntesz és a jövőd ennek okán semmi lesz. Állni fog, mint a jelened. Itt könnyű: a jelenben kell lépkedni, mert ha nem teszem, akkor nem jutok sehova. De otthon? Otthon sokszor mondjuk, "majd holnap". Ez pedig nem jelent mást mint: soha. Ha itt azt mondanám "majd holnap lépek egyet" akkor eltartana az út pár évig. Nem lehet. Itt és most kell lépni, mert itt és most van rá lehetőség: csak itt és csak most. Ha kimentek és csináltok egy kávét, vagy egy levest, (ezek nem esznek levest!) akkor az a jelen döntése, a jövő pedig a leves lesz, vagy a kávé illatozása. Minden a jelenben születik. Soha nem múltban és még úgysem a jövőben. Aki bármit akar tenni, azt tegye meg most. MOST. Mint ahogy most kell gyalogolni, most kell jobbra vagy balra fordulni.
Ha valaki beteg, akkor minden pillanatban lehetősége van új fordulót tenni, elkanyarodni.
A baj, hogy túlzottan a múltban élünk, mert ragaszkodunk az emlékeinkhez, a beidegződéseinkhez, és ezért nem lépünk. "Majd holnap", jaj ez korábban sem ment stb. De ilyenkor egy helyben járunk: ismételjük a múltat, mintha minduntalan a régi ösvényre lépnénk, ami megint visszavezet ugyanoda. Ám ha felismerjük, hogy most és itt lenni kell, és lépni lehet, ha felismerjük, hogy a jelen lehetőséget ad minden változásra a jövőben, akkor cselekszünk. Akkor megszűnik a félelem a jövőtől. Sokan halogatnak, sokan azt mondják, jaj most nem: ezek bizony a jelent ölik meg.
Olyan ez mintha az élet, az út (már megint) egy varázsdoboz lenne, amin van egy kis nyílás, amin ha akarunk, belenyúlunk és átrendezhetjük benne a dolgokat, úgy ahogy azt akarjuk: ez a jelen. EZ A JELEN! Ha az mondjuk, jaj én eddig sem tudtam, jaj majd holnap, azzal fogjuk szépen és bedugaszoljuk az egyetlen nyílást, az egyetlen lehetőséget, amin keresztül változtathatunk a dolgokon.
Beteg voltál? MOST változtass rajta! Eddig nem ment valami jól, most fordíts rajta, eddig féltél, hagyd abba, valamit el akartál mindig intézni, hát tedd meg, mert a jövő azzá válik, amit ma megteszel, mint a leves meg a kávé.
Ha nem lépkedsz, nem jutsz el sehova, de csak a jelenben lépkedhetsz, csak a jelenben fordulhatsz bármerre.
(Olvassátok el az Arnoldos könyvemet, abban írok erről, bár nincs kiadva, de egyszer csak az is meglesz:))
Ma egy klarissza kolostorban alszom. Csoda hely!
Holnap meg kis helyre megyek, lehet, hogy nem lesz net!
Drága barátaim: bármit meg lehet tenni, bármit el lehet érni, bármit!!!! De azt most kell megtenni, nem holnap nem tegnap, MOST.
Aki ezt felismeri, képes megváltoztatni az életet, képes meggyógyulni, ha akar (higgyétek el, én tudom), képes új utakra eljutni és új napokat látni. Aki pedig a múltban él, és a múlt ösvényeit járja minduntalan, mert nem mer a jelenben cselekedni, az helyben jár, vagy körbe-körbe. Így múlhat el egy élet anélkül, hogy bárhova eljutnánk. Akinek jó annak jó, aki mást akar, annak most kell lépnie. MOST MOST.
Minden jó!!!!
Jó lépkedést!
Ma egy óriás hollanddal (mogorva) és egy törpe thai lánnyal (Belgiumban él) alszom. Velük 9 napja találkoztam Navarretében. Fura pár. A férfi morcosan ül az ágyon és megmondja angolul a nőnek, hogy mit kell csinálni, a nő meg csendben csinálja, aztán ha a férfi kimegy a szobából, akkor meg fesztelenül fecseg. A férfi meg sem akarta mondani, hogy a csaj honnan való. Hát vannak itt alakok.
Ja ma kb. 1 órát egy horvát ferences szerzetessel gyalogoltam. Jó fej. Azt mondta, mikor meghallotta, hogy magyar vagyok (mindenki olasznak néz), hogy "Habsburg tábor".
Na így!
Egyébként mostanában kb. 20-21 km-t megyek 6:15-től, úgy általában 11-re ott vagyok, ahol meg akarok állni. Most itt is meleg van!
Ölel mindenkit:
L
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)