Melide 1.

Hát elindultam, de úgy, hogy "kényszerítettem" magam az ágyban maradásra. Amikor mindenki csomagol, meg zörög, meg indul, egészen nehéz nekem nem ezt tenni. Utoljára ilyet egy birkacsordánál láttam, amikor az egyik meg a másik szép lassan elindult, aztán a többi ha akart, ha nem, szinte muszáj volt mennie. Itt is ez a helyzet: húz a tömeg. De azért ellenálltam. És ezután elkezdtem lődörögni, szó szerint poroszkáltam, de még így sem lehetett két-három embert elhagyni, mert akkor meg kellett volna állnom.
Az egyik tanulság ebből, hogy mivel most engem hagyott el mindenki, hirtelen megéreztem azt, amit, mint elhagyó eddig sosem, azt, hogy nem biztos, hogy az a másik azért megy lassan, mert nem tudna gyorsan menni, mert kövér vagy hülye (bár mondjuk ilyet kétségtelenül láttam) vagy puhány, vagy egy napja kezdte és így fáj mindene. Nem! Én magamat kívülről látva, azt a rémisztő sebességet, amivel szó szerint totyogtam az úton, pont úgy nézhettem ki, mint egy igazi kocacaminós, aki már majdnem egy teljes órája járja az utat, és már most elege van ez egészből. Magamra mégúgy nem írhattam ki, hogy most csak 13 km-t gyaloglok, és így nem kell sietnem, és hogy San Jean-ban kezdtem és tegnap gyorsabb voltam ám.... Persze ha kiírtam volna, akkor még nagyobb idióta lettem volna, mint egyébként. Jó volt átlátni. Holnap megint ez lesz, mert kb. 12km vár rám. Az első voltam a szálláson, de legnagyobb meglepetésemre 11-re már lettünk vagy húszan. Most már tele van a kert. Meg jó, hogy nem vittem túlzásba a lassúságot.

Reggel mindenesetre volt időm nyugisan tűnődni.
A bizalomnál hagytuk abba. Azt hiszem a bizalom maga az elfogadás. Ha egy kisbabát nézünk, nem tud nem bízni az anyjában. A bizalom nem más, mint a dolgok, a világ dolgainak elfogadása és megfogadása. A bizalom kicsit olyan, mint egy felülemelkedés a képből. Ha nézzük az Escher képet (hála Gergőnek, aki a hozzászólásban belinkelte a képet, KÖSZÖNET!!!), akkor a bizalom, az, hogy a kép létezik, hogy tényleg két kéz van, hogy a két kéz felülről nézve tényleg rajzolja egymást. Amikor a képen vagyunk, síkban, két dimenzióban, akkor nem látunk ki a képből. A bizalom az, hogy ha felülről néznénk rá, ha képesek lennénk, akkor azt látnánk, amit látunk. Nem láthatjuk, de bízunk benne. Bíznunk kell, mert egyébként nem ér az egész semmit. A freskót úgy festik, hogy felállványozzák a plafonig a teret, majd a festő felmegy, és elkezdi a részleteket festeni, akkora kezeket és lábakat és egyéb testrészeket, amik akár tízszer nagyobbak nála. Nem látja az eredményt, egy "kottát" és a saját tehetségét, tudását követi és bízik abban, hogy amikor majd lemegy, amikor már nem tud hozzányúlni a plafonhoz, és lebontják az állványt, akkor az lesz ott fent, amit odafestett.
Így megy ez a mi életünkkel is. Ha nincs bizalom, akkor kétkedés van, ha kétkedés van, akkor éppen saját tetteinket, hitünket, döntéseinket hiusítjuk meg. Amikor az ember kiugrik egy repülőből ejtőernyővel (még nem tettem, de szeretném :) ) akkor az elrugaszkodás előtt még meggondolhatja magát, kétségei lehetnek, félhet, de amikor kiugrik, akkor már nincs más választása, az ugrás pillanatában bízni kezd, hogy minden rendben, hogy túléli, hogy az, aki összehajtogatta az ernyőt, az tudta mit tesz. Ez a bizalom. A döntésekbe vetett hit, az a nem-tudás csak érzet, hogy a dolgok rendben vannak. Miért kell ez? Mert nélküle minden döntés, minden lépés minden cselekedet félés lesz, kétkedés, rettegés, hogy vajh jó-e, amit teszünk. Ez sokszor meghiusítja magát a döntést is, a cselekvést magát. Amikor el akarunk jutni egy városba (Compostella pl.) és van egy térképünk, akkor felülről látjuk a tájat. És megnyugszunk, hogy igen, az a város jó helyen van, és én benne vagyok, és 4 km és egy másik jön. De az életünkben nincsenek ilyen térképek, vagyis vannak, de mi nem nézhetünk rájuk, mert ahhoz felül kellene emelkednünk magunkból, és azt nem lehet. Ezért aztán hisszük azt, hogy van ilyen térkép és bízunk benne, hogy mi a jó helyen vagyunk. Ez nem önbecsapás, még mielőtt valaki ezt gondolná, ez egyszerűen valaminek a tudása, és egy lelki béke ahhoz, hogy ne kelljen kétkedni, hogy a döntéseink, az ugrás előtt, ne legyenek félelemmel telik, hogy a cél felé megyünk.
Ez a bizalom, de egy kicsit ennél is több...

Folyt köv. ha lesz apróm és beengednek az albergébe....