Arzua 1.

Már egy ideje megérkeztem. Jött egy francia csoport. Mintha tegnap kezdték volna. Fogták magukat és betelepedtek az alberge kapujába, hogy, majd ha kinyit, akkor bemennek. De itt ez úgy megy, hogy ha megérkezel, akkor fogod a zsákod és beteszed a sorba. Aztán akár el is mehetsz, a zsák majd áll a sorban helyetted. No hát el is magyaráztuk nagy nehezen nekik, én meg egy spanyol. Megértették. Így fogták a zsákjaikat és a sor végén egy hatalmas halomba hányták őket, rá a már ott várakozó két idegen zsákra. A meglepett olaszok csak néztek, hogy eltűnik a cuccuk a hatszáz keszköszés hátizsák alatt. Na ezt már nem lehetett megmagyarázni neki. A két olasz is csak legyintett.

Ma tovább andalogtam. Kellemes volt. Úgy éreztem, hogy nincs már miért sietni. Csak akkor zavarja az embert, ha mások mást csinálnak, pl. rohannak melletted, ha te nem tudod, hogy mit is akarsz valójában. Amint tudod, már nem is zavar, hogy mindenki mást tesz. Így megy ez. A baj, hogy sokszor azok a mások, nem is igazán tudják, hogy mit tesznek, csak igazodnak azokhoz, akik látszólag tudják. Így lehet akár egész nemzeteket belevinni a hülyeségbe, háborúba stb.

Ha lehet, egy kicsit tovább vinném a tegnapi gondolatot:

Ott tartottunk, hogy van-e transzcendens vagy nincs? Van-e Isten vagy nincs?
A válasz egyszerű:
Van!
Nincs!
Kinek hogy. Ugyanis az van, amit te elhiszel. Ha nem hiszel valamit, az mintha nem is létezne. Mert tényleg az van a te világodban, amit elhiszel. Sem több, sem kevesebb. Melyik jobb? Ezt mindig attól kell megkérdezni, aki az adott dolgot gondolja. Ha végigtekintünk az emberiség történetén, szinte minden esetben ott volt a metafizika. Miért? Magyarázat gyanánt, vagy mert ez megnyugtatott embereket. Azt hiszem ez nem nagyon érdekes, ebből a szempontból. A gravitáció is ott van, ha megnyugtat, ha nem. Ha az anyagi világot tekintem kiindulópontként, ahol a fizika az úr, rövid időn belül beleütközöm bizonyos feltevésekbe. Olyan állításokba, amikre nincs magyarázat csak elmélet, vagy még az sem. Az igazság az, hogy a fizikai valóságunk, annak megismerésének határai igen szűk keretek között mozognak. Elég sokat tudunk, de végtelen dolgot nem tudunk. Valójában főleg azt tudjuk, hogy mit nem tudunk még.
És hol van a tovább? Hát az ismeretlenben. Azokban a dolgokban, amiket még nem fedtünk fel, azokban a ma még láthatatlan dolgokban, ahol még csak a fantáziánk, a hitünk jár. Az ismeretlenben. És hát kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük az ismeretlent? Hogy azt mondjuk, jó akkor ez így és így van, és így és így történt, és így is fog. De hányszor futottunk már így vakvágányra! A tudomány és a megismerés története gyakorlatilag cáfolatok története.
De vissza: igen, amit az én világomban, az én világképemben elhiszek, az én világomban az van. És az én világom így működik. A test világában ott van a fizika, de a lélek világában? Csak a lélek szerinti törvények uralkodhatnak. Ezért nincs a gondolatra hatással a gravitáció. Mert ez egy másik világ. Lefele tekintve a világot minden megmagyarázható egy ideig, de csak egy ideig. A témához érdemes elolvasni pár kvantumfizikával foglalkozó könyvet (Schroediger macskája, vagy bármelyik Stokholmi iskola populáris könyvét, ill. megnézni a What the bleep we know about the word c. filmet, stb.) Lassanként kiderül, hogy ha túl mélyre mászunk a fizikai világunkban, hasonló kérdések merülnek fel bennünk: akkor mi is az anyag, mi mozgatja azt? És felfelé? Felfelé a tudósok nem gondolkodnak. Egyszerűen csak néznek az égre és a keletkezés, a mozgás törvényeit próbáljak meg alkalmazni mindarra, amit eddig megtudtak. De szerintem botorság azt gondolni, hogy nincsenek további kapcsolatok, olyan láthatatlan szálak, összefüggések, erők, energiák, amik hatnak ránk és formálnak minket. Ez kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy jó akkor a világnak itten most vége van: jobbra a harmadik sarkon túl már nincs semmi, csak a világvége (ld. Truman Show, Pleasantville, Nekropolisz (Nemere) stb :)). Nem lehet sem fölfele, sem lefele vége, így feltételeznünk kell, szükséges, hogy vannak felfedezendő területek, erők és energiák, amik hatnak ránk.
Ilyen az emberi hit is. Hat. Közvetlenül a világunkra. A saját életünkre. A fizika a testünkre, a hit és a bizalom pedig a lelkünkre, magyarán az életünkre. Ez a kettősség irányítja a dolgokat. Ezért nem mindegy, hogy mit hiszünk, és mit teszünk a testünkkel. Mert a kettő együtt alkotja a majd az életünket.
Ahány ember, annyiféle hit az életről. És annyi élet. Ezért nem lehet mérni, mert túl sokféle van belőle. Ezért törik bele az empíria bicskája, mert nem arról van szó, hogy nem igaz, hanem arról, hogy túl bonyolult a megfigyeléshez. A fizikusok azt mondják, hogy ha az univerzumban csak két atom lenne, annak kölcsönhatását ki lehetne számítani, de ha már csak három atom van benne, az akkora kapacitást igényel, hogy jelenleg képtelenek vagyunk kiszámolni egymásra gyakorolt hatásukat. És mennyi anyag van a világban. És mennyi élet? Hány ember gondolkodik máshogy a saját életéről? Ahányan csak élünk. Azért nem igazolható, figyelhető meg, hogy ez a törvényszerűség valóban helytálló-e, mert pont olyan bonyolult, mint a világ anyagi része. Na jó, ez már túl elvont volt. Akit érdekel, annak még írok erről valaha...
Ami a lényeg, ami miatt ez egészet írom. Azt hiszem az, hogy nem mindegy mit képzelünk magunkról és a világról. Minden pillanatban döntés előtt állunk. Pl. hogy elhisszük-e, hogy az életünk jó felé halad, hogy bízunk-e abban, hogy vannak olyan erők, amik hitünk által segítenek bennünket a világban. Sokan ezt Istennek hívják, vagy Barakának (az arabok), vagy Világszellemnek, vagy Tao-nak, vagy Shien-nek stb. Az emberek többsége valahogy mindig érzi, hiszi, hogy mindez létezik. Miért, mert sokszor tapasztalja meg, és mert hinni akar benne.
De miért is fontos ez? Mert meghatározza az élet minőségét. Mert a "minden jó" nem csak egy frázis, ha az ember el is hiszi, és úgy is gondolja, akkor az valósággá válik. Egyszer ott ültem egy riporton, amit Olof atyával forgattak valaha. Idős pap, aki 10 évet húzott le a gulágon. Azt mesélte, hogy úgy élték túl a dolgot, hogy versenyt hirdettek, miszerint este ki tud több jó dolgot felsorolni, ami aznap vele történt! Jó dolgot! A gulágon! Szibéria, fakitermelés! És tudtak. És volt egy orosz, aki mindig nyert. És sokan egész nap azzal foglalkoztak, hogy a jó dolgokat gyűjtötték össze. És Olof atya azt mondta, hogy igen, ez tartotta őket életben, mert a jót látták. Ennyit számít. Pont ennyit. Mi ez? Technika? Önbecsapás? Hát, ha a túlélést, az élet alapvető minőségét önbecsapásnak lehet nevezni, akkor az. Ha valaki így gondolja, akkor legyen nyugodtan pesszimista és tekintse mindennek a rossz oldalát, és gondolja azt, hogy ő egy száraz falevél a szélviharban, ahol neki semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy mi történik vele, csak annyi, hogy az egyik, illetve a másik felére esik majd, ha a szél arrébb fújja. Csak tessék. Szerintem ez okos, racionális és igen megfontolt álláspont.
De ha egy kicsit is nyitottak vagyunk...

Na erről akartam tulajdonképpen ma írni, de elfogott a billentyűzet. Bejutok az albergébe, megküzdök a francia hadsereggel a zuhanyzóért, lehet, hogy ott is tömegesen fürdenek "Action Frances" és visszajövök gépelni. Mert asszem most jön a lényeg. Az eddigi csak szócséplés volt, hogy melegedjen a söröm... :)

L